Veronica Roth: A lázadó

  
Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Végre én is el tudtam olvasni. Totálisan nem erre számítottam.., nem hittem volna, hogy ennyire kegyetlen és sötét lesz ez a könyv. Kezdődhet az értékelés!

Kínlódás. Halál. Vér. Hazugság. Árulás. Rettegés. Remény. Halál.
Röviden ennyi.

Borzasztóan összezavarodtam amint befejeztem a könyvet, sokáig gondolkodnom kellett, hogy most mi is történt valójában. Az utolsó oldalakon csak kapkodtam a fejem miközben azt mondogattam többek között, hogy: mii? ezt nem hiszem el! miért?! Oké, igazság szerint elég gyakran hajtogattam ezeket a mondatokat olvasás közben. Annyira hihetetlen volt, hogy ennyire radikális fordulatot vettek az események az első könyv cselekményéhez képest.

Sajnos nekem A beavatott sokkalta jobban tetszett, talán annak köszönhetően, hogy ez a történet fényévekkel gyötrelmesebb, véresebb és kegyetlenebb volt az előzőhöz képest. A szerelmi szál is alig enyhít valamit a komor hangulaton. 

Ugyanott folytatódik a történet, ahol abbamaradt. Szereplőink ülnek a vonaton és a Barátságosak központjához tartanak, hogy menedéket kérjenek tőlük egy kis időre. Aztán szépen lassan bekerülnek a képbe az Őszinték is, akik igazságszérumot itatnak Tris-szel és Négyes-sel, hogy kiderítsék mi történt a támadás szimuláció alatt. Ez volt a legjobb rész az egész könyvben. Mármint amikor Négyest "vallaták". Van is egy idézetem erről. 

Önfeláldozónak születtem. Azt terveztem, hogy elhagyom a Bátrakat, és csoport nélküli leszek. De azután megismerkedtem vele, és… úgy éreztem, talán más értelmet is nyerhet még a döntésem.

Azután a Műveltek is bekapcsolódnak a buliba, Calebbel az élen. Jennine, az ügyeletes főgonosz kitesz magáért, bár nem kell megerőltetnie magát, mert Tris készséggel a rendelkezésére áll a kegyetlen kísérleteket illetően. Fúúúúha... végül a nagy összecsapás, a harc a gonosz műveltek és áruló bátrak ellen.

Tris viselkedésével, a néha követhetetlen és ésszerűtlen! gondolatmeneteivel egyáltalán nem voltam kibékülve. Hazudozott, kínlódott, szenvedett, szeretett, és végre csak rájött, hogy élni szeretne! hálisten. 

Komolyan, mintha nem is ő lett volna, annyira megváltozott. Értem én, hogy Elfajzott, ezért három csoportba is beleillik, hogy így fogalmazzam.. de miért nem lehet egyenlő arányban elosztani ezt a három "életstílust"? Miért kell ostoba módon rohanni az ellenség karjaiba, vágyakozni a halál utál, a szemébe hazudni a szerelmednek? Mindez egy olyan lánytól, aki az első könyvben kiérdemelte, hogy a kedvenc hősnőim közé kerüljön. Innen üzenem Tris, már nem vagy ott!

De az ő és Négyes kapcsolata most is nagyon életszerű volt, minden kapcsolatban elkerülhetetlenek ezek a kis afférok, kis veszekedések, amikor megismerjük a másik igazi énjét. (bizony, voltak benne kis hétköznapi viták is). Akkor dől el igazán, hogy összetartozunk-e, és a két főszereplőnk bizony igen. Ámbár az én kis szívem elbírt volna még egy kis romantikát! Annyit veszekedtek, de most tényleg. Fájt a szívem értük, hogy nem képesek megérteni egymást, elbeszélnek a másik feje felett, mert annyira nem látnak az orrukon túl! Egy szerelmes epizóddal, meghitt pillanatokkal jobb kedvre deríthette volna őket az írónő, na meg persze engem is. Megjegyzem Négyes stílusát nagyon szeretem, Tris-nek pontosan egy ilyen személyiségre van szüksége, aki helyre teszi, hogy ha kell. 

A történet maximálisan pörög, az embernek lélegzetet is nehéz vennie. Nincs megállás, nincs üres járat, mindig történik valami szörnyű. A legeslegelején említettem néhány szót.. úgy éreztem ezek fejezik ki igazán a könyv „üzenetét”? hogy úgy mondjam, vagy a tartalmát ha az jobban tetszik. Rengeteg a halál eset, igen.., sajnos a jó oldalról is, csak úgy mint az első könyvben. Brutálisan sokan haltak meg! Egy idő után már meg sem lepődtem, szemrebbenés nélkül elfogadtam a tényeket. Árulásból és kételkedésből is kijut, az olvasó sohasem lehet biztos benne, hogy ki a jó és ki nem.

Az írónő remekül ért a feszültség fenntartásához, végig izgultam az egészet. Érezhető, hogy ez egy átvezető rész, az egész cselekmény ezt sugallta, az igazi bumm a befejező kötetben lesz. Sajnos már tudom mi az egyik nagy bumm.., belefutottam egy spoilerbe. :( Attól meg elolvasom azt is, és megosztom veletek a nézeteimet azzal kapcsolatban is! :)

 

Negatííív : simán közölhettek volna velünk, szegény olvasókkal és szegény Tris-ékkel több információt a könyv végén! Ha már úgyis ez lett a vége, akkor már kinek lett volna baj ha egy kicsivel többet tudtunk volna meg? Csak így elhinteni a kerítésen túli világot, és semmi konkrétum? Na szép..