Ugrás a fő tartalomra

Iron Fey - Vastündérek

Feltett szándékom volt, hogy ma Julie Kagawa-tól hozom a Vaskirálynőt. Az időjárás kedveskedett nekem, hogy úgy mondjam, ugyanis egész nap szakad a hó itt Győr-Moson-Sopron megyében. Varázslatos, tiszta Tír Na Nóg.. :) Vajon Ash is itt van? Hm. Team Ash! Ennek örömére jöjjön tehát a mai olvasnivaló.

Julie Kagawa: Iron Fey - Vastündérek

Vaskirály, Vashercegnő




Mielőtt nekifogok a harmadik rész értékelésének, összefoglalnám az előző két könyv cselekményét, hátha valaki nem tudja miről van szó, meg hát így lesz csak érthető a Vaskirálynő.
Még 2012 telén ismerkedtem meg a sorozattal. Az Alexandra könyvesboltban egyszerűen beleszerettem a Vaskirály és Vashercegnő borítójába.., egyszerűen meg kellett vennem őket. A fülszöveg is tetszett, egészen addig nem is olvastam tündérekről, gondoltam nem lehet rossz. Hatalmas kedvenc lett a történet! Komolyan, ha tehetném simán átvenném Meghan helyét. Pont ezért is volt annyira szörnyű, hogy 2014 novemberéig kellett várnom, hogy végre a kezembe vehessem a harmadik kötetet.. remélem az utolsó könyv megjelenését nem húzzák el ennyie.. 


Vaskirály

Meghan-nak amikor megismerkedünk vele az a legnagyobb gondja, hogy végre megcsinálhassa a jogosítványát. Édesapja, amikor ő még csak 6 éves volt, eltűnt, anyja jelenleg Luke-kal van együtt, akitől született egy kisfia, Ethan. A lány öccse egyik nap egy szekrényen keresztül Sohaföldre kerül, Tündérországba. Meghan elhatározza, hogy utána megy és megmenti. Erre az útra addigi legjobb barátja kíséri el, akiről kiderül, hogy Nyártündér, és csak azért volt az emberek világában, hogy Meghanra vigyázzon, hiszen a lány maga Oberon, a Nyárkirály lánya. Mondanom sem kell, Meghannak nagyon sok ez az egész, és tovább tetézi a kavarodást az, hogy a távolból egy sötét idegen méregeti, majd később az életére is tör. Ez a sötét idegen egy titokzatos és félelmetes Télherceg, a Télkirálynő, Mab legkisebb fia, akit Ash-nek hívnak. Nyárnak és Télnek nem szabadna barátságban élnie egymás mellett, ám Meghan és Ash mégis egymásba szeretnek. Kiderül, hogy Ethant a Vaskirály rabolta el, a Vasbirodalomból kell kiszabadítani. Hőseink elindulnak és mindent kockára téve megkísérlik a lehetetlent. Meghannak nem árt a vas, hiszen az emberek világa tele van vele, de az óvérű tündéreknek halálos méreg. Ash-t nagyon megviseli az út a Vaskirályhoz, de túléli. Meghan legyőzi a Vaskirályt. Azonban még mielőtt a Télherceg rájött volna, hogy szereti Meghant, alkut kötött vele és csak emiatt kísérte el a lányt a Vasbirodalomba. Ennek eredményeképpen Meghan-nak Ash-sel kell tartania a bonyodalmak után a Tél birodalmába, Tír Na Nógba. Itt kezdődik el a Vashercegnő.

Vashercegnő

Meghan túlélni kényszerül Tír Na Nógban. Mab, a királynő ki nem állhatja, pláne, hogy a lány gyengéd érzelmeket táplál Ash iránt. Hiába kezdett kibontakozni a szerelem a Nyárhercegnő és a Télherceg között, itt Tír Na Nógban Ash teljesen más, mint eddig. Egy szinte áthatolhatatlan maszk van rajta, még Meghannak sem engedi meg, hogy benézzen alá. Közben kiderül, hogy új vaskirály van, szóval nincs vége a viszontagságoknak. Meg kell állítani a vastündéreket, mert egész Sohaföldet pusztulásba döntik, főleg hogy ellopták az Évszakok Jogarát. Újra kénytelenek megtenni az utat a Vasbirodalomba, hiszen ki más mehetne, mint azok, akik már egyszer győztesen jöttek vissza? Puck, Kacor, Ash és Meghan újra útra kelnek, de közben Ash elhagyja a csapatot és Meghant is. A lányt nagyon megviseli a Télherceg távozása, amit nem is csodálok. A kaland végén Ash szerencsére visszatér, bár nem pont úgy, ahogy azt én szerettem volna, de ez a csavar briliáns volt benne. Főleg a megoldása, nagyon szeretem az ilyen szerelmes megoldásokat. :) A könyv végére kapunk egy jó kis függővéget, amit most nem fejtenék ki részletesen. Tessék elolvasni! És el is érkeztünk a Vaskirálynőhöz.

Ash és Meghan

Vaskirálynő

Ugyanott folytatódik ahol abbamaradt a Vashercegnő, Ash és Meghan tétlenül tengődik az emberek világában. Mielőtt a lány egyáltalán beköszönhetne a családjának, néhány idegesítő vastündér újra az útjukba kerül. Meg kell állítaniuk a trónbitorlót, ha azt akarják hogy Sohaföld életben maradjon és ne merüljön feledésbe örökre az összes tündérrel együtt.
A cselekmény végig izgalmas volt, alaposan felépítette az írónő az egészet, fokozatosan emelte a feszültséget, ami szinte robbant a végső összecsapás alkalmával a könyv végén. 

Meghan felnőtt, már koránt sem az a meggondolatlan, naiv lány aki annak idején egy szekrényen keresztül érkezett Tündérföldre. Logikusan és eredményesen gondolkodik, nem dől be mindenféle tündéralkunak, maximálisan megérett arra, hogy egy sereget vezessen háborúba Sohaföldért. Közben az érzelmei is ha lehet még erősebbek Ash iránt, aki ebben a könyvben is teljesen megvett magának. Most végre megláthatjuk a Télherceg igazi énjét, csak ritkán ölti magára azt a rideg maszkot, amivel mindenkit eltávolít maga mellől. Meghan-nel a közös jeleneteik nagyon édesek voltak, kérdésem sem lehet afelől, hogy igazi szerelem van közöttük, és az a lovagos dolog is annyira édes volt, de közben meg véresen komoly!

Puck továbbra is nagyon humoros, a lehető legjobb helyen vannak a beszólásai – leszámítva, amikor féltékenységből cukkolja Asht. Kacor pedig zseniális, nagyon bírom azt a fanyar és lényegre törő személyiségét.Borzasztóan kíváncsi vagyok mi lesz itt a Vaslovagban.!

Ash, Kacor, Puck



Alapvetően nagyon tetszett a történet, a lezárás is kerek.. Nagyjából…ha az ember elégedett az ilyesmivel. DE HÁT ÉN NEM VAGYOK AZ! Mi volt ez? Hol a többiii? Én elhiszem, hogy Meghan-nak nem volt más választása, csak így tudta megmenteni a szerelme életét.. tuti én is ezt csináltam volna. És látjátok, ennek a nemes cselekedetnek is micsoda szörnyen fájdalmas következménye van. :( Óóóó Ash! Elmondhatatlanul várom már a Vaslovagot! Nem tudom mit fogok csinálni, ha megint két évet kell várni a folytatásra... Mondjátok, hogy nem!

Megjegyzések


  1. Vastu for industries is a very important aspect in the concept of vastu and Vastu for office, Vastu for Industries. Industries are places of work and thus should be planned out well in advance and Vastu for Factory, Vastu for Home. An industrialist should think about vastu concepts before setting up an industry. Some of the aspects of vastu for industries are mentioned below.

    VálaszTörlés
  2. Your Article is so good and readble thanx for sahring this content. Vastu expert is a person who is trained in vastu shastra and is capable of assisting you with issues concerning vastu consultant .

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Susan Ee: End ​of Days – A vég napjai (Angelfall 3.)

Az Angelfall trilógia befejező kötete. A vég napjai Susan Ee bestseller trilógiájának záró kötete. Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. De ki fog győzedelmeskedni? A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást? Gonosz angyalok és egy talpraesett hősnő, aki nem nyavalyog. Üdítő változatosság.

Lisa De Jong: When It Rains – Amikor esik…

Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat… Újra.