Ugrás a fő tartalomra

Tammara Webber: Breakable - Törékeny


Landon Lucas Maxfield gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt.
Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat. Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel…
Már amennyire könnyen jöhetett annak a férfinak, aki megtanulta, hogy a lélek törékeny, és hogy mindazt, amiben reménykedünk, egy szempillantás alatt elragadhatják tőlünk.



Az írónővel két éve ismerkedtem meg, amikor elolvastam az Easy - Egyszeregy című művét. Nagy kedvenc lett a történet, a főszereplők elég közel kerültek hozzám. Ez a sztori, a Törékeny magába foglalja az Easy cselekményét, és még kiegészíti azzal, hogyan vált Lucas azzá a pasivá, aki most. Igazából úgy tudom, rajongói nyomásra írta meg az írónő a könyvet, de ez egy cseppet sem érződik a történeten. Ahogy gondoltam, nagyszerű olvasmánynak bizonyult, ami szinte borítékolható is volt, ha csak az előzményét nézzük Átélhettük ugyanazt a történetet - plusz néhány új jelenetet - Lucas szemszögéből is, és megismerhettük a srác igazi énjét.
Olykor jobb, ha elfelejtjük a magyarázatokat és mentségeket, magunk mögött hagyunk embereket és helyeket, mert máskülönben lerángatnak bennünket.
Tetszett a fejezetek felépítése, a múltat Landon, a jelent pedig Lucas tolmácsolásában olvashatjuk. Az is tetszett, hogy felváltva jelentkeztek, így párhuzamosan haladt a két történet, míg szépen fokozatosan egybe nem olvadtak. Lucasnak - mint azt az Easy-ben megtudtuk - nem volt könnyű gyerekkora. Teljességgel megbizonyosodunk afelől, hogy valóban nem. Az írónő élethűen mutatta meg, hogy a nemtörődömség, az esztelen gyász, a negatív külső hatások mennyire romokba tudnak dönteni egy embert, pláne egy kamaszodni kezdő fiatal fiút. Lucas sajnos kétségtelenül jegyet váltott egy vonatra, ami vég nélkül viszi lefelé a lejtőn, ahonnan már szinte nem is lehet látni a fényt. Rá sem ismerni arra pasira aki az egyetemen legyeskedik  Jacqueline körül.
Úgy hatott, mint egy elvarázsolt lény, aki hirtelen földhöz kötve, bűverejétől megfosztva találta magát, holott mi sem állhatott távolabb a valóságtól. Hiszen szerelmet igézett egy férfi szívébe, akinek a lelkét évekkel ezelőtt jéggé dermesztette, érzéketlenné változtatta a mérhetetlen fájdalom és bűntudat.
Egyre reménytelenebb a a fiú egész helyzete, és a legrosszabb az, hogy már őt sem érdekli, csak úszik az árral... De aztán jön dr. Heller azaz Charles, aki a srác szüleinek régi jó barátja, és kiutat kínál Lucasnak ebből az önpusztításból. Segít neki bekerülni az egyetemre, ad neki szállást, fizeti a harcművészeti óráit de cserébe a fiúnak gyökerestül meg kell változnia. Követelményeket állít Lucas elé. Szín jeles bizonyítványt, állandó állást kell felmutatnia, és persze addigi életvitelét semmi szín alatt nem folytathatja tovább.. Lucas, mondanom sem kell, két kézzel kap a lehetőségért, ugyanis itt már olyannyira lesüllyedt, hogy ő is érzi, muszáj valamerre lépnie az életében, ez így nem mehet tovább.
Messziről föl szoktam ismerni a könyöradományt, de egyszer ebben a nyomorúságos életben két kézzel kaptam utána, akár a mentőkötél megcsomózott vége után.
Itt vége is a múltnak, jöhet a jelen. Így kerül az egyetemre és itt ismeri meg Jacqueline-t, akibe beleszeret, pedig azt hitte nem is képes rá. A szerelmi szál ugyanolyan szépen ível, mint ahogy a lány szemszögéből is olvashattuk korábban. Erről nem kívánok többet írni, hiszen a sztori teljesen ugyanaz, mint az Easy-ben, csak a narrátorunk más. Élmény volt Lucas szemszögéből is átélni az egészet, nem tudtam rá haragudni semmiért sem. Külön öröm, hogy a pirulós részek többsége ki van egészítve, és olyanokat is olvashattam, amik Jacqueline könyvében nem voltak benne. 
– Jobb, ha megyek – suttogtam.
– Menni akarsz? – ráncolta a homlokát.
Nem, szépségem. Ehhez a matrachoz akarlak szögezni, és az éjszaka hátralévő részében minden istenverte módon ki akarlak elégíteni.

Kötelező olvasmánnyá tenném a 16 éves, és afeletti korosztálynak, mind a két könyvet. Szóval, aki eddig nem olvasta egyiket sem!? tessék nekilátni!

Olvassátok! Akik odavoltak-vannak az Egyszeregyért és persze Lucasért, azoknak az egyéneknek abszolút kötelező! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Susan Ee: End ​of Days – A vég napjai (Angelfall 3.)

Az Angelfall trilógia befejező kötete. A vég napjai Susan Ee bestseller trilógiájának záró kötete. Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. De ki fog győzedelmeskedni? A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást? Gonosz angyalok és egy talpraesett hősnő, aki nem nyavalyog. Üdítő változatosság.

Lisa De Jong: When It Rains – Amikor esik…

Ő volt az első szerelmem, még mielőtt összeomlott az életem. És ő most többet akar, amit én nem tudok megadni neki. Minden megváltozott. Bárcsak elmondhatnám neki, miért… de képtelen vagyok. Senkinek nem mondtam el. Csak akkor ébredtem rá, mennyire szükségem van rá, amikor elment a főiskolára, és én teljesen magamra maradtam. Aztán egy nap belovagolt a városba Asher Hunt, azzal a sötét, varázslatos tekintetével és a pimasz mosolyával. Őt nem érdekelte, ki voltam azelőtt, egyszerűen csak életet lehelt abba, ami megmaradt belőlem. Sokan figyelmeztettek, hogy tartsam tőle távol magam, de ő segített elfeledni a fájdalmat, ami oly hosszú ideje fogva tartott. Nem hittem, hogy ez lehetséges, mielőtt ő besétált az életembe. Megsebeztek. Megmentettek. És reményre leltem. Sokáig azt hittem, hogy azon a bizonyos éjszakán végleg leíródott az életem, de aztán rájöttem, az csak egy új kezdet volt. Míg egy titok fenekestől fel nem forgatta a világomat… Újra.

Iron Fey - Vastündérek

Feltett szándékom volt, hogy ma Julie Kagawa-tól hozom a Vaskirálynőt. Az időjárás kedveskedett nekem, hogy úgy mondjam, ugyanis egész nap szakad a hó itt Győr-Moson-Sopron megyében. Varázslatos, tiszta Tír Na Nóg.. :) Vajon Ash is itt van? Hm. Team Ash! Ennek örömére jöjjön tehát a mai olvasnivaló. Julie Kagawa: Iron Fey - Vastündérek Vaskirály, Vashercegnő